Mit tehetünk a pattanásos bőr ellen

A pattanások szinte minden serdülő gyermek életét megkeserítik, azonban sok esetben még felnőtt korban is visszatérnek. Elsősorban esztétikai probléma, amelyet azonban nem szabad elhanyagolni, félválról venni.

A meleg időszakban még rosszabbra fordulhat a pattanásos bőr állapota, ugyanis a verejtékmirigyek begyulladása miatt is alakulhatnak ki kellemetlen piros foltok, duzzanatok. 
 
A pattanások elkerülése és kezelése érdekében íme néhány tipp, amelyek megfogadásával sokat tehetünk bőrünk egészsége érdekében.
 
El a kezekkel
Bár fel sem tűnik, mégis naponta akár több száz alkalommal is hozzáérhetünk az arcunkhoz, amivel sok szennyeződés kerül a bőrünkre. Figyeljünk oda, és próbáljuk ezt a rossz szokást levetkőzni, illetve mossunk rendszeresen kezet. 
 
Gyulladáscsökkentés
Léteznek gyulladáscsökkentő készítmények, amelyek szintén segítségünkre lehetnek a pattanásos bőr megnyugtatásában, kezelésében. Ezek közül talán a legismertebb és legkönnyebben beszerezhető a kamillatea és a méz. 
 
Figyeljünk az étrendre is
Léteznek olyan ételek, amelyek kifejezetten rossz hatással lehetnek a bőrünkre. Ilyenek például az olajos magvak, esetenként a fűszeres ételek. Amennyiben azt észleljük, hogy bizonyos ételek fogyasztása után romlik a bőrünk állapota, a jövőben próbáljuk azt elkerülni. 

Fontos az arctisztítás
Naponta tisztítsuk meg az arcbőrünket, de nem mindegy, hogy hogyan. A túlzottan szárító készítmények rossz hatással lehetnek a bőrünkre, ezért gondosan válasszuk meg az arctisztítónkat.
 
Gyógyszertárunkban kapható arclemosók vagy krémek közötti választásban kérje gyógyszerészeink tanácsát.
 
Mit ajánlunk? 
 
 Vichy Normaderm 
 
Elérhetőség
Románia, Nagykároly, Nicolae Titulescu utca, 10 szám
Telefon: 0261 861 607
Email: office@goldtfarm.ro
  • terkep