A szemünk a legfontosabb érzékszervünk, mégis sokszor mostohán bánunk vele. A legtöbbször a figyelmeztető jelek ellenére sem figyelünk jobban, aminek hosszú távon a látás romlása mellett számos más szövődménye lehet.

A nyaralás az egész család által talán leginkább várt esemény, amikor együtt lehetnek és közös élményekkel gazdagodhatnak.

Beköszöntött a naptári nyár. Ebben az időszakban jobban ki vagyunk téve a nap bőrt károsító hatásának. 

Tavasszal, amikor feléled a természet, virágba borulnak a fák, a legtöbbünket boldogság tölti el, azonban egyre több személy életét keseríti meg ebben az időszakban a virágpor által kiváltott allergia. Szinte már népbetegségnek számít, a kellemetlen tünetektől pedig igen nehéz megszabadulni.

Az enyhe tél nem csak előnyökkel jár, de sajnos számos kellemetlenséget is okoz. Már koratavasztól megjelentek a kullancsok, és az orvosok valamint az állatorvosok is arra figyelmeztetnek, hogy igen nagy számban lehetnek jelen a környezetünkben, főleg a zöldöveteken. Általában a fedetlen testrészeken próbálkoznak, de a ruháról is könnyen a bőrünkhöz férkőzhetnek, a hajlatokban elbújva.
Elérhetőség
Románia, Nagykároly, Nicolae Titulescu utca, 10 szám
Telefon: 0261 861 607
Email: office@goldtfarm.ro
  • terkep